A farsangi időszak különleges gasztronómiai hagyományai között kevésbé ismert, mégis ősi gyökerekkel rendelkező étel a lisztleves, amely évszázadokon át a télbúcsúztató ünnepkör része volt a magyar közösségekben. A Hagyományok Háza adatai szerint ez az egyszerű, mégis tápláló étel különösen Erdély egyes vidékein, valamint a Felvidék magyarlakta területein maradt fenn a legtovább.
A lisztleves elkészítése rendkívül egyszerű, mégis nagy odafigyelést igényel. Alapja a zsírban vagy vajban pirított liszt, amelyhez fokozatosan vizet adunk, majd ízlés szerint fűszerezzük. „A lisztleves titka a liszt megfelelő pirítása” – magyarázza Szarka Zsófia néprajzkutató. „Ha túl világos marad, nem lesz karakteres íze, ha megég, kesernyés lesz. A mogyoróbarna szín az ideális.” A hagyományos recept szerint a levest fokhagymával, paprikával és sóval ízesítik, de régiónként eltérő változatok léteznek. Erdélyben gyakran tejföllel és ecettel savanyítják, míg a Vajdaságban előszeretettel gazdagítják füstölt szalonnával. Különlegessége, hogy az alapvető hozzávalók minden háztartásban megtalálhatók, így a szűkösebb téli időszakban is elkészíthető volt.
A farsangi lisztleves nem csupán étel, hanem a közösségi összetartozás szimbóluma is. A farsangi időszakban gyakran közösen készítették el a falubeliek, majd a mulatságok előtt fogyasztották, hogy „legyen mire inni”. Napjainkban újra felfedezik ezt az egyszerű, de tartalmas fogást a hagyományőrző rendezvényeken és családi összejöveteleken egyaránt. A Magyar Gasztronómiai Egyesület adatai szerint az elmúlt öt évben jelentősen nőtt az érdeklődés a felejtésbe merült népi ételek iránt, köztük a farsangi lisztleves iránt is.
A hagyományos receptek megőrzése és továbbadása fontos szerepet játszik a nemzeti identitás megőrzésében, különösen a határon túli magyar közösségek számára. A farsangi lisztleves elkészítésével nemcsak egy finom ételt varázsolhatunk az asztalra, hanem őseink tudását és szokásait is tovább éltetjük generációról generációra.