A Hemző-díj és a fotóművészet öröksége
A hemző-díjas fotósok művei egy olyan világról számolnak be, amely nélkülözhetetlen örökségünk része, mégis az idő sodrában lassan fakulni látszik.
Mohos Zsófiának ítélték az idei Hemző-díjat, amelyet a magyar kultúráért és néprajzért végzett kiemelkedő fotóművészeti tevékenységért adományoznak.
A díj nyertesének és a három további döntősnek – Bede Kincsőnek, Mohos Mártonnak és Varga Jennifernek – a munkássága összességében egy eltűnő életmód, a hagyományos paraszti gazdálkodás világának mélyrepülése.
A történelem tükrében
Az 1900-as évek elején a Kárpát-medence lakosságának mintegy harmada élt a földből és a mezőgazdasági munkából. Ma viszont a hazai agrárágazatban dolgozók mindössze tíz százaléka negyven év alatti, mutatja a statisztika.
Ez a szám egyrészt a tudás és szakértelem generációk közötti átadásának megszakadását, másrészt egy egész társadalmi réteg és kultúra lassú eltűnését jelzi.
A fotósok lencséjén keresztül azonban ez a világ még mindig létező valóság: nemcsak múlttá, hanem a jelen részévé válik a szemlélő számára.
A Mohos Zsófia sorozata
Mohos Zsófia sorozatának középpontjában az ember és a föld megbonthatatlan, ám egyre törékenyebb kapcsolata áll. A képek olyan családokat, fiatalokat és közösségeket mutatnak be, akik ma is ebből a kapcsolatból élnek, miközben a változó időjárási viszonyok folyamatos alkalmazkodásra kényszerítik őket.
A művek nem csak a múlt emlékét őrzik, hanem kérdéseket is felvetnek: Hogyan formálja át a 21. század ezt az ősi életmódot? Mit veszítünk, ha ez a tudás végleg elveszik? A fotók valójában egy párbeszéd a múlt, a jelen és a jövő között, mely figyelmeztet az örökségünk megőrzésének sürgető fontosságára.
